Ha egy másik magyar humorista írna hasonló könyvet nem érdekelne. Bödőcs paródiagyűjteménye nem azért megy élményszámba, mert jelenleg ő a magyar stand-up műfaj atyaúristene - na jó, azért is. De itt nem csak a humorról van szó, hanem a csillapíthatatlan kultúrszomjról, amely úgy zubog benne, mint egy megduzzadt patak árvíz idején. Legyen szó irodalomról, filmművészetről, zenéről vagy ikonikus történelmi figurákról, mindaddig amíg kultúra, Bödőcs szenvedéllyel viseltetik iránta. Ez pedig egy olyan szimpatikus vonás, amelyet akkor is díjaznék, ha nem ő lenne a magyar kortárs humor legjobbja.

Mr. Crowe, mi a legnagyobb bűne?

A dohányzás, mérföldekkel nyer. Szeretek inni is, de nem iszom naponta vagy ilyesmi. Abban sem vagyok biztos, hogy a dohányzás a bűn kategóriába esik, lennie kell valami más szónak, ami kifejezi az abszurditását.

"Sóvárgás, vágyakozás (távoli, elveszett, elmúlt dolgok után); honvágy."

Kicsit olyan ez, mint a rák. Az eleje még fun, amikor előkerül a bakancslista, és az ember úgy tekint rá, mint lehetőségre. Hirtelen jogosulttá válik arra, hogy a felhalmozott, meg nem tett dolgokat belesűrítse abba a maradék kis időbe, amely még maradt számára. Aztán a valóság élesen bevág elé a kereszteződésben - neki van elsőbbsége. Jön az első rosszullét, a gyengeség, a folytonos hányinger, az izomfájdalom. A gyógyszerek és a sugárkezelés okozta mellékhatások. A szédülés, hajhullás, hasmenés, aztán a depresszió.

A főutca legdiszkrétebb bárja belül elegánsan tündökölt. Kellemes jazz zene muzsikált a hangszórókból, a vízcsepp alakú lámpák melegen világítottak a falakon, mint fáklyák egy elveszett piramisban. A csapos minden ital alá szalvétát tett, ahogy a filmekben szokás
A hely zsúfolttá vált az esti órákban: tengerészkék öltönyös üzletemberek, tőzsdecápák, cégelnökök, képviselők, és az oldalukon enyelgő kisestélyibe bújt eszkortok tolongtak a bárnál egy-egy újabb italért - senki sem a feleségével jött.

A reggeli zuhany után belenézek a tükörbe, de nem látok semmi különöset. A szélei párásak, az alja maszatos Liza tapicskolásától. A fakeret kopott szegélyén lepereg néhány vízcsepp.
Egy ideje már nem magamon látom a hibákat, hanem a tükrön. Isten tudja, hány éve nem néztem bele, úgy igazán mélyen.

Alapállás
(„… a testnek az a helyzete, amelyből a támadás, illetve a védekezés könnyen végrehajtható.”)

A magánklinikán ültem a doki irodájában, néztem a rágózástól fel-lemozgó tokáját, bőrredőkbe rakódott hájas nyakát, kopasz fejét, amelynek tetején néhány szőke hajszál hullámzott keresztben átfésülve. Beszélt, de a szavak tompán hangzottak, mintha víz alól jönnének. Megfeszültek az inak a nyakamban, és elöntötte a forró düh az agyamat, akár egy kitörni készülő vulkán.
- Menjen a picsába, doki! - csattantam fel, aztán felcsaptam a bőrdzsekimet a vállamra, és kiviharzottam az irodából. Az asszisztens csaj meglepetten meredt rám és a kicsapódó ajtóra a füléhez tapadt telefonkagylóval a kezében.

Azt álmodtam, hogy megölelem apámat egy év távollét után, országhatárokon túl, száz meg száz videohívással később, és újra gyereknek érzem magam a karjaiban. Arcszeszének erős illata keserű dohányszaggal keveredve felidézi bennem a nyarat, amelyet jóformán egy kocsma udvarában töltöttem, és imádtam minden percét. Az egész filmbe illő lesz, mint egy megható jelenet, egy érzelmi csúcspont, amelyet az egyre erősödő zongora-soundtrack fájóan gyönyörűvé farag, ezért később minden top 10-es listán helyet kell majd szorítanom neki. Amikor elsüt egy poént úgy nevetek, ahogy a kilencvenes évek derekán, ötévesen a kanapén játszva a GI-Joe katonáimmal. Egy hajszálvékony pillanatra megértem, hogy ő az a barátom, aki sosem fog cserbenhagyni. 

Mr. Lehane, George Simenon francia krimiíró egyszert azt mondta: "Egy véres élet jobb, mint egy unalmas házasság." Egyetért?

Nem, Flauberttel értek egyet, aki azt mondta: "Legyen polgári és unalmas életed, mert így lehetsz erőszakos és szenvedélyes a fikcióban."

Nos, az biztos, hogy a könyveiben jelen van az erőszak. Az első jelenet a Az éjszaka törvényéből úgy kezdődik, hogy a főhős egy kád cementben állva várja, hogy bedobják az óceánba... Mi az, amit fontos tudni, ha az ember gengszter-eposzt ír?

Úgy gondolom, hogy a képzelőerő, a fantázia fontosabb, mint a tudás. Stephen Crane megírta a The Great American War-t, mégsem járt soha harcmező közelében. Egy gengszterről vagy bárkiről írni soha nem a gengszterrel kezdődik, hanem magával a személlyel. Csak utána jön a munkájuk.

Sárga homok égette a talpunkat, amikor elbújtunk a napágyak mögött. ’89 nyarán forróság tombolt a mallorcai tengerparton, ránehezedett az ember tüdejére, akár a mélyre szívott spangli füstje. Először jártunk a szigeten, és egy magas, fekete napágy-őr végigkergetett minket a fél strandon, mert azt mondtad neki, a jegyeket elnyelték a hullámok. Üvöltött a dühtől, alig értett angolul, de a kamuzást elég könnyen levágta – még én is elnevettem magam.

István azt álmodta, hogy Kitti gyereket vár tőle, amitől bepánikolt, mintha kirántották volna a talajt a lába alól. Színek vibráltak gondolatai sötét vásznán, a fejében zúgó kakofóniától pedig tombolt az elméje. Úgy érezte, egy csettintésre szertefoszlott minden vágya, elszakadt a köldökzsinór, amely az élethez kötötte.