50-es „régen minden jobb volt”-típus:

– Mi az ott a kezeden?

– Mit gondolsz?

– És ez jó? A csajoknak biztos tetszik.  Azért van, mi? - kérdezi, miközben vállat von.

– Hát persze - dörmögöm.

– Mennyibe kerül egy ilyen?

– $$$.

– Úristen! Az nem kevés, de sok.

– Lehetett volna háromszor ennyi is.

Megrázza a fejét, hallgat, pedig látom rajta, annyira mondaná a magáét, hogy majd szétdurran.

– Az szép!

A nagymama-típus:

– Kezeddel mi történt, kormos?

– Összefirkálták.

– Ez most a divat?

– Nem.

– De akkor… hát, jól van, te tudod. Testfestés, értem én.

Egy perc töprengés, megbotránkozó bámulás.

– És ez még lejön?

Az érdeklődő, 40-es, de lélekben harmincas magánvállalkozó-típus:

– Az egy kisebb festmény ott a kezeden. Elég művészi.

– Ja, kösz.

– Mit jelent?

Kifejtem néhány mondatban.

A pultra támaszkodik, hallom, ahogy a fogaskerekek csikorognak az agyában. Rég voltak beolajozva.

– Hát végül is ja, karma. Teljesen igaz.

A Cicanadrágos fitneszkirálynő-típus:

– Azta, milyen jó tetkód van!

– Köszi.

– Fájt?

– Nem, csak csiklandozott.

Nevetés, kuncogás. Érti a viccet.

– Tényleg? Szerintem fájt. - Mosolyog, és megérinti a kezemet.

– Pedig annyira nem vészes, ki lehet bírni - felelem.

– Én is akarok már régóta. Pillangót a lapockámra vagy… rózsafüzért, esetleg keresztet, de az anyukám arcképén is gondolkodtam.  Esetleg Kitty, a kiskutyám. York terrier. Majd egyszer. Szerinted? Te mit gondolsz? Ismersz valakit? Te kihez mentél?

Ismerek. Ott az ajtó, menj ki! Ezt gondolom.

A harmincas, szakállas „bölcsész-de-valójában-sebész” -típus:

Vizsgálja a pácienst, majd a karomra pillant, és azt kérdezi:

- Ez nem abból az HBO sorozatból van?

- De.

- Cool.