István azt álmodta, hogy Kitti gyereket vár tőle, amitől bepánikolt, mintha kirántották volna a talajt a lába alól. Színek vibráltak gondolatai sötét vásznán, a fejében zúgó kakofóniától pedig tombolt az elméje. Úgy érezte, egy csettintésre szertefoszlott minden vágya, elszakadt a köldökzsinór, amely az élethez kötötte.

Utolsó kör, utolsó hely.

Sóhajtozva felült, megtámaszkodott az ágy peremén, hogy megtapintsa maga körül a valóságot. Saját tudatalattijának áldozataként pislogott rémülten, kiroppantotta a nyakát, és várta, hogy a gondolatok egyenletes hullámokká verődjenek össze a fejében.

Megnyugodott.

Kissé elszomorította ugyan a tudat, miszerint rémálomként éli meg a "család" puszta gondolatát, miközben egyes barátainak ez az élet végső célszalagja, amelyet néhányan már át is szakítottak. Ennek ellenére István tudta, hogy túl sok minden vár még rá, ahhoz, hogy huszonnyolc évesen elzárja a csapot.