Fear turns men into monsters

Erdő, ház, család, vírus. Túlélni. A történet nagyjából ki is merül ennyiben, mondhatni a film nagyobbik része "pretty uneventful", de nem is a a gore-on van a hangsúly. Trey Edward Shults legújabb mozijában egy egészen másfajta vadállatot szabadít el, mint azt a legtöbben várnánk.

Ez a film nem hagyomáyos értelemben véve jó. A posztapokaliptikus körítés pusztán azért kell, hogy pozicionáljuk magunkat a megfelelő kontextusba. A legjobb horror az emberről szól. Itt valójában pedig addig nincs is horror, amíg az ember meg nem teremti.

A gonosz a kétségbeesésből születik, a feltételezésből, az örökös aggodalomból, amely eluralkodik a túlélni akaró megmaradtakon. A film első fele nem is működik igazán, mert az elvárásaink a The Walking Dead korában egészen más prekoncepciókkal bírnak. Eltart egy ideig, amíg rájövünk, hogy nem jönnek a zombik a fák közül, a vérvörös ajtót nem próbálják áttörni elsorvadt karok, fekélyes, mocskos-véres sérülésekkel és halálhörgéssel. A legnagyobb veszély egy tejfölhajú kisgyerek és egy tinédzser. Előbbi tudatlansága, utóbbi a félelmei miatt. Minden belőlük indul ki, a férfiak pedig farkas módjára tépik szét azt, aki veszélybe sodorja őket.

Ember embernek farkasa, de itt az eluralkodó halálos vírus a harmadik, minden felett álló hatalom. A forgatókönyv és a túlfeszített rendezés nagyszerűen egyensúlyozik a bizonytalanság, és az abból eredő legsötétebb félelem tornácán. A morál elveszti jelentőségteljességét egy olyan világban, ahol a túlélés az egyetlen törvény. Éppen ezért semelyik szereplőt sem lehet igazán megkérdőjelezni döntései helyességével kapcsolatban, vagy adott szituációra való reakciói fényében.

Ez a természet által kreált erőszakos és brutális valóság teszi sokkolóan hitelessé a filmet. A befejezésben pedig kíméletlenül beigazolódik, hogy minden félelem jogos volt, amely szörnyeteggé tette az embert.