"/>

Work Related

2017. október 11. 15:11 - Peterbencze Akos

fuck_u_boss.jpg

Patrik gondterhelten meredt maga elé, és próbálta feldolgozni a történteket. Spagettit evett az ebédszünetben, de elment tőle az étvágya.
Újra meg újra végigjátszotta a fejében a beszélgetést. A menedzser behívatta az irodába a szünet előtt, és amit hallott, az nem a lelkét simogatta.
Főnöke, Szanavabics János leült, majd hellyel kínálta beosztottját, mielőtt belefogott a mondandójába. Formálisan, udvarias hangnemben kezdődött a diskurzus.

Nem tudom, hogyan is kezdjek bele, mert nem könnyű erről beszélni - mondta a férfi.
A fiú figyelmesen hallgatta.
– Az elmúlt héten összesen egy óra harminchét percet töltöttél a mellékhelyiségben – folytatta, miközben az íróasztalon lévő papírjára pillantott. – A szerződésben mindössze egyetlen szünet engedélyezett a munkaidőben. Ez pedig harminc perc. A wc-n töltött idővel azonban ezt meglehetősen túllépted. Most nem lesz következménye, de szeretném, ha a jövőben odafigyelnél erre.
Patrik szemei kikerekedtek, néhány másodpercig mereven bámult munkaadójára, aztán megszólalt:
– Nem tudom, mit mondhatnék erre. Ha menni kell, akkor menni kell - bátortalanul elmosolyodott. – Nem szoktam figyelni, mennyi időbe telik a dolog.
Kínos csend ereszkedett a szűk irodai falai közé. Egyik fél sem igazán tudta, miként folytassa az értekezést.
– Kérlek, a jövőben ez ne forduljon többet elő! – felelte a férfi.
A srác bólintott, a főnöke felállt, ő pedig követte a példáját.

Patrik befejezte az ebédjét, kiment és rágyújtott.
Visszafele jövet az órájára pillantott, mindössze hét perc maradt az ebédszünetéből.
Amikor belépett a mellékhelyiségbe, hirtelen feszültség uralkodott el rajta, ezért úgy döntött, csak gyorsan vizel egyet, mert a kettesszámú dologra már nincs elég ideje.

A fiú a hét minden napján idegesen járkált fel-alá a vendégek között, látszott, hogy Szanavabics szavai ott visszhangzanak a fejében egész munkaidő alatt. Nem bírta elengedni a dolgot, ezért apránként felgyűlt benne a méreg. Elhatározásra kellett jutnia. Esténként, elalvás előtt azon járt az esze, mivel oldhatná meg ezt a kissé mondvacsinált, sértő és tolakodó problémát. Csütörtök este aztán körvonalazódott egy terv az agyában.

Pénteken délutános műszakban dolgozott, egészen zárásig.
Kollégái észrevették, hogy eltűnt belőle az előző napokban mutatott idegesség.  Mosolygott, nevetett a vendégek meg a munkatársak viccein, jó benyomást keltve végezte a munkáját. Ha egy idegen ma látta volna életében először dolgozni, biztosan megjegyzi: ez a fiatal srác pincérnek született.
Elérkezett a záróra, az utolsó vendéget is kitessékelték a vendéglőből. A szakácsok kitakarították a konyhát, a pincérek pedig leszámolták a bevételt, majd zárták a kasszát.
Szanavabics János szabadnapos volt.
Patrik egyik idősebb munkatársa, Zoltán társaságában hagyta el az éttermet.
A buszmegálló felé tartottak, amikor ráeszmélt, bent felejtette a bérletét. Elkérte Zolitól a kulcsot, és visszasietett. Rövid idő alatt megjárta, mindketten elcsípték az esti buszt, ezért a szokásos időben értek haza.
Patrik nagy örömére másnap szabadnapra ébredhetett.
János duplaműszakban dolgozott szombaton. Ez annyit tett, hogy ő nyitotta és zárta a vendéglőt, ezért elsőként érkezett. Mikor belépett, felkapcsolta a lámpákat, és furcsa, szúrós szag ütötte meg az orrát. Arra gondolt, valaki biztos elfelejtette kivinni a szemetet. Fogadni mert volna, ez is annak az átkozott fiúnak a hibája.
Benézett a konyhába. A kukák üresen álltak. Furcsa - gondolta.
Ahogy közeledett a pulthoz, a szag egyre erősebbé, émelyítőbbé vált.
A poharak, a tányérok és evőeszközök tisztán, fényesen csillogtak a korai órákban a lámpafény alatt. A kasszára pillantott, és mellette olyat látott, amitől szó szerint elállt a lélegzete. Felkapta a kezét a szája elé. Hirtelen akkorát szentségelt, zengett tőle az egész kóceráj.
Egy szilárd állagú, hosszúkás, kihűlt szarkupac várt rá egy cetlivel a tetején, amit neki címeztek. Közelebb kellett lépnie, ezért befogta az orrát,  hogy szemügyre vegye az üzenetet, amin a következő állt:

 Kedves Szanavabics János!

Ezt a hatalmas kupac szart mindössze hat perc harmincnégy másodpercbe telt összehozni, és még a buszomat is sikerült elérnem tegnap. Azt hiszem, azzal ön is egyetérthet, hogy ez az idő igazán elfogadható volna a továbbiakban, ugyanakkor nem lehet mindig sietni. A jó munkához idő kell - a szarásról nem is beszélve.