"/>

Russell Crowe interjú (fordítás)

2017. október 05. 18:33 - Peterbencze Akos

russell-crowe-interju.jpg

Mr. Crowe, mi a legnagyobb bűne?

A dohányzás, mérföldekkel nyer. Szeretek inni is, de nem iszom naponta vagy ilyesmi. Abban sem vagyok biztos, hogy a dohányzás a bűn kategóriába esik, lennie kell valami más szónak, ami kifejezi az abszurditását.

Próbált valaha leszokni?

Leszokom, aztán visszaszokom. Ami igazán kényelmetlenül érint ezzel kapcsolatban, hogy amikor leszokom, cserben hagy a döntőképességem. Próbáltam lassan leszokni, kipróbáltam más dolgokat, amik helyettesítik a nikotint, de végérvényesen soha nem sikerült abbahagynom. 2010-ben nem dohányoztam négy hónapig, aztán New Yorkban sajtó-hetet tartottam, és a harmadik napon azt mondtam: "Adjon valaki egy kurva cigit!". De nem akarok én szószólója lenni a dohányzásnak, vagy a nem dohányzásnak. Az emberek úgyis azt csinálnak, amit akarnak. Hoztam egy buta döntést, amikor fiatal voltam, úgyhogy együtt élek vele.

Beleavatkozik, ha a gyerekei buta döntést hoznak vagy hagyja, hogy tanuljanak a saját hibáikból?

Voltak szituációk, mint minden szülőnél manapság, amikor a gyerekek olyan felfedezéseket tesznek a számítógépen, amitől eláll a lélegzeted. Ebben a zsenge korban olyan dolgoknak van kitéve a lelkük és az elméjük, amivel az ember nem is foglalkozna a huszas éveiig. Nekik pedig már hozzáférésük van ehhez. Nagyon ijesztő az egész.

Emiatt gyorsabban kell felnőniük - ami nem feltétlenül jó.

Pontosan, a cinizmus egyre korábban, egyre fiatalabbon telepedhet rájuk. Ez nem egészséges. Persze, amikor érettebb vagy, már tudod, ha valami marhaság, de ha túl fiatalon válsz cinikussá, és elveszted a hited a tanáraidban, vagy a hivatalos személyekben, akkor mi lesz a következő dolog? A gyerekek elvesznek a gépeikben, mert az az egyetlen dolog, ami azt a fajta bizonyosságot és komplexitást adja nekik, amit az élettől vának. Amikor a videojátékok eredendően izgalmasabbak, mint egy történelemlecke, akkor kurvára szarul állunk.

A mozi és a filmek hogyan jönnek a képbe? Próbálja megóvni őket a képernyőre kerülő erőszaktól és szexualitástól?

Oké, vegyük a Szoba (Room) című filmet például. Értékelem a filmkészítés keretein belül, ahogy egyre növekvő feszültséget teremt, és ezt a néző totálisan átérzi. De kell ez az életembe? Szükségem van erre az élményre, erre a tapasztalatra? Nem feltétlenül az számít, hogy mi van a képernyőn, hanem a kibaszott sötétség, ami árad belőle.

Ezt elmagyarázná?

A dolgok, amiket elképzelsz a látottak alapján, azokat szépen beilleszted a saját életedbe. A film nézése közben hirtelen azon kaptam magam, hogy azt mondom: "Ugorj, kölyök! Szállj le arról a kocsiról!" , mert teljesen magába szippantott a mozi, amely egyrészről gyönyörű, másrészről viszont nem változtatta meg az életemet pozitív irányba azért, mert elképzeltem, hogy min ment keresztül az a nő. Mégis, például az az egyszerű snitt is, amikor a kisfiú életében először néz fel egy mozgó autóból, az maga a filmkészítés gyönyörűsége. Ugyanakkor egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy az emberiség sötétebb nézőpontból való bemutatása tanítóan hat ránk. És ha az oktatás nem az első számú prioritás a gyerekeink számára, akkor nem a megfelelő irányba haladunk.

A szülei nevelték ezekre az erkölcsi normákra?

Persze, de azt gondolom, ez egy teljesen természetes dolog.

A szülei bölcsebbek magánál?

Az édesanyám mindenképpen, és az apám úgyszintén. A szüleim nem ítélkező típusok, inkább azok a fajták, akik élnek, és élni hagynak. Az elképzelésüket az erkölcsről valószínűleg nehezen lehetne klisének nevezni. Ezalatt például azt értem, annak ellenére, hogy 55 éve házasok, nem gondolják, hogy mindenki másnak ezt az életet kellene élnie. Megvoltak a maguk hullámvölgyeik, megpróbáltatásaik és gyötrelmeik, de rettentő hálásak egymásért. Mindezek ellenére együtt maradtak, mert mindketten profitálnak abból, hogy jól kijönnek egymással. Amikor már gyerekeid vannak, csak akkor kezdesz el igazán mindent egy prizmán keresztül vizsgálni, mert azt szeretnéd, hogy bizonyos dolgokból a különlegességet szűrjék le.

Ez megváltoztatja azt, amit csinál, vagy a módszert ahogyan csinálja?

Igen, meg. Például tudom azt, hogyha a barátnőimet behoznám az életükbe, az teljesen kiakasztaná őket. Mert igaz, hogy elváltam az anyjuktól, mégsem akarok parádézni előttük egy sereg barátnővel, hogy azt lássák, milyen laza és alkalmi lehetek most, hogy már nem vagyok házas. Ez mindenkire igaz. Anyaként vagy apaként gondolnod kell arra, hogy a gyerekeid hogyan látnak téged. És ahogy a szüleim, úgy én is azt remélem, hogy mindig egy ideál, egy példakép lehetek a szemükben.

De egy olyan valaki, mint ön, aki folyamatos rivaldafényben van, nem próbálja magát még nagyobb példaképnek beállítani, mint amekkora valójában?

Azt gondolom, hogy azon emberek közé tartozom, akikre szeretnek ujjal mutogatni. Az emberek szeretnek másnak látni, mint ami vagyok. Nem igazán foglalkozom ezzel, de azzal igen, hogy ez milyen hatással van a gyermekeimre.

Ezt úgy érti, hogy a média milyen színben tünteti fel önt?

Igen, de nyílván ezt nem tudom befolyásolni, hiszen végül úgyis látni fogják. Még akkor is, ha ugyan meg van tiltva nekik, hogy rám guglizzanak, amikor otthon vagyunk, de ez nem állítja meg őket abban, hogy rám keressenek, amikor mondjuk a barátaikkal vannak. Nagyon sok mindenről el kellett beszélgetnem velük emiatt. Ugyanakkor bizonyos szempontból ez valószínűleg az előnyükre válik majd.

Azért, mert így nem magasztalják fel túlságosan?

Így van. Vannak, akik úgy nőnek fel, hogy túlidelizálják a szüleiket, és amikor kiderül róluk, hogy valójában ők is csak emberek, akkor ez negatívan érinti őket. Én mindig próbáltam valódinak maradni a gyerekeim szemében, amennyire az csak lehetséges. Az lenni, aki vagyok. Megvannak a saját erkölcsi normáim, tudom mi a különbség a jó és a rossz között, és azt is, hogy melyikkel tudok együtt élni. Ha fel tudsz nőni a saját erkölcsi normáidhoz, akkor egy sokkal kiegyensúlyozottabb életet fogsz élni. Ha valaki máséhoz próbálsz meg felnőni, és ahhoz tartani magadat, akkor egy sokkal kényelmetlenebb élet vár rád - ez az, ami számomra elképzelhetetlen. És ha valaki más próbálnék lenni, azzal a gyermekeim járnának rosszul, mert nem tudnék nekik semmi hasznosat adni, egy olyan személy álcája mögött élve, aki nem én vagyok.

Az eredeti interjú 2017. szeptemberében jelent meg a The Talks-on.

Fordítással kapcsolatos javaslatokat, korrigálosakat szívesen fogadok, dobjatok egy emailt.